Sziasztok!
Elnézést kell kérnem tőletek, amiért körülbelül 1 hónapja nem jelentkeztem. Nem tudom elmondani pontosan miért, de kicsit el voltam havazva és nem jutott rá időm, sem a lelkiállapotom nem igazán engedte. Kicsit melankólikus volt a hangulatom, de mostmár nagyjából minden rendben.
Na de hogy a lényegre térjek , el kell hogy mondjam, az unokatesómat kiengedték a kórházból. *_* Remélem hamarosan én is babusgathatom majd egy kicsit! Már úgy várom… ~_~
Aztán láttam a Alkonyat c. filmet. Hát valami eszméletlen volt. Én beleszerettem ebbe az egészbe. Főleg, mert a vámpíros könyvek(mint már mondtam) nagyon vonzanak és azzal, hogy most meg is filmesítették nagyon boldog lettem. Hihetetlen, hogy az egész az igaz szerelemről szól, és sajnos ma már csak kevesen hisznek ebbe.
Mert mi is az igaz szerelem? Vonzalom? Lelki kapocs? Ki tudja. De én hiszem, hogy, hogy mindenkinek van valahol egy párja, akit neki rendelt a sors…
Most beteg vagyok. Ma el akartam menni a Gödörbe valami “Fiatal divattervezők munkáinak bemutatójára”, de tegnap este felment a lázam, így nem igazán lenne célszerű…meg ugye anyám sem engedi. -_-” Ez a megfázás… xD
Na mindegy. A lényeg, hogy most itthon pihegek, és még kérdéses az is, hogy egyáltalán megyek-e holnap suliba.
Köszöntem!!! x)
